A neonomád vagy freelancer életmódhoz szinte kötelező szinten hozzá tartoznak az esti sörözések*. Ez a fővárosban nagyszerű közösségi programokat tesz lehetővé a hozzánk hasonlóakkal.
Ma ez úgy néz ki, hogy rácsipogok Gtalkon, vagy smsben a lehetséges ismerőseimre, és órákon belül azon kapom magam, hogy a belváros egyik sörözőjében ülök 5-10-20 másik ember társaságában. Ez a nem kevés számú ember folyamatosan tölti meg státuszüzeneteikkel és a helyben készült kompromittáló fotóikkal a Twittert és a Facebookot.
Az a szituáció is gyakran előfordul, hogy a nagyra nőtt társaság jelenlévő tagjai közül néhány Twitteren üzen a másiknak, mert már képtelenség lenne máshogy eljuttatni egy olyan életbevágó információt az asztal másik végére, hogy “Hozzál nekem is egy felest”.
Összeszámoltam, hogy ebben a hónapban hány olyan emberrel találkoztam este 6 után kikapcsolódás céljából, aki jelen van Twitteren. 40 feletti a szám, bőven.
A következő kicsit bosszantó helyzet gyakran előáll;
Ülünk hárman-négyen a Kiadóban, olvasom telefonon, hogy “Óriási hangulat van a kuplungban, gyertek!!”. Kik vannak még ott? Ha több mint fél órája írta akkor: Még mindig ott vagy?
És e mellett még óránként érkezik 4-5 helyzetjelentés az ismerőseimtől Twitteren a belváros különböző pontjairól.
Nem tudom merre induljak, nem tudom kit hol találok, semmit nem tudok. Én mondom, tarthatatlan a helyzet.
@tothbenedek -kel beszélgettem róla – tudjátok ő csinálja a Turulcsiripet – ; hogy mit lehet kezdeni az esti program szinkronizációs problémáival.
Szerinte a hashtagek (az egy olyan szó, vagy kifejezés, ami elé #-et teszel, ezzel jelzed az adott üzenet témáját, pl “Most megyünk át az erzsébet hídon #criticalmass”) megoldják ezt a bajt. Szerintem nem, mert a Turulcsirip felhasználók nem használják következetesen ezeket. Ugyan arra az eseményre lehet #konci, #koncert és akár #csikzenekar hashtaget is írni.
Van néhány ötletem erre. Ezért is született a poszt.
Első feladatként rá kellene venni magunkat a következetes hashtaghasználatra. Például nagyon jó lenne ha az esti program mellé mindenki odaírná hogy #maeste, így egy kattintással látnám hova érdemes mennem.
Ha már mindenki becsülettel feltageli a státuszüzeneteit, létre lehetne hozni egy egyszerű adatbázist erre. Megjelölni egyes népszerű helyek lokációját Google Maps apival, és berakosgatni a Csirip felhasználókat minden este egy térképre.
Ha én beírom hogy “A bobekben forraltborozunk #maeste“, akkor szépen fel lenne ismerve a “Bobek” kifejezés, és megjelenne az avatarképem a térképen a Kacinczy utca sarkán. És mindenki aki egyszerre használja a “Helyneve” és a “#maeste” kifejezést, megjelenne egy csinos térképen.
Persze sok mobil alkalmazás már kiküldi a lokációt Twitterre. Ez is segít.
Ehhez fel kellene tölteni jó sok, a Twittereők körében népszerű (Szimpla, Kuplung, Kiadó, Szóda, Vaskapu, Corvin tető, stb) belvárosi helyet, adatlappal. Vagy kölcsönkérni egy ilyen adatbázist.
Természetesen más megoldás is létezhet, Benedek megsúgott pár biztató Turulcsirip fejlesztést, amely valamelyest segíti majd az esti kikapcsolódás összehangolását.
Úgy gondolom léteznie kell valami pofonegyszerű megoldásnak, ezért most publikus brainstormingra invitálok mindenkit a kommentekben. Várom az ötleteket**!
*Sörözés szó helyett ide mindenki képzelje azt ami neki kedves. Kávézás, borozgatás, fröccsözés, vacsora és a többi.
**Ha kitalálunk közösen valami nagyon okosat, a kivitelezési feladatokat már tekintsétek elintézettnek.
Ha érdekelnek a hasonló cikkek, iratkozz fel RSS-ben a blogra!
Írok Twittere is, jelölj be bátran: http://twitter.com/zerking és kövesd figyelemmel a Twitter listáimat is: Webszakma, Lányok!
Az ilyen megoldásokkal gyakorlati problémák vannak (konkrétan nem használják őket, ill. a helyek listáját managelni kell.)
A címkékkel meg az a baj, hogy ha csak a felhasználók fele használja jól őket, a rendszer értéke még mindig alacsony.
Ami megoldás erre:
Egyrészt ugye megnézem a #maeste (vagy bármi más) címkét az ismerőseim között. Ez adott.
De ha azt akarom, hogy következetesen mindenki használja, az lehetetlen. Ha viszont a felük használja, a probléma megoldható úgy, hogy ők címkézzék fel mások csiripjeit is. Azaz mondjuk én fel tudom zerking posztját címkézni. Így magától értetődő közösségi módszerekkel megoldottuk a problémát. Sokkal egyszerűbb, mint ha (mobilon ritkán működő) térképekkel szórakoznánk… :)
Benedek, a felhasználók egymástól tanulnak. Ha elterjedt szokás lesz #maeste-t írni, akkor univerzálisan használja is majd mindenki. Ugyanúgy mint az “L:”-t vagy a “RT”-et.
Zeking: ez sajna nem így van.
(Hány “L”-t láttál mostanában? Az RT-k 30%-a nem helyes formailag, mindezt úgy, hogy a kliensek többségénél egy gombnyomás)
A felhasználók egy részére ez biztos, hogy igaz. De ha nem csak magukkal, hanem globálisan kell konzekvensnek lenniük, az egy kivitelezhetetlen feladat.
Szerintem a masik iranybol erdemes elindulni, annak ellenere h tolni kell akkor a #maeste -t hashtaget, viszont ha mondjuk este 5 CET-tol nezzuk a popularis szorakozohelyek nevet (amiket fentebb emlitettel), annak ragozott alakjait, plusz esetleg meg valami egyeb infot (’l:’, ‘vagyok’, ‘vagyunk’) etc., akkor egy 70-80%-os rendszert tuti ossze lehet rakni, csak az elejen lesz kezimunkas kicsit.
@Ktamas +1, pont azt akartam beírni, hogy a helyek nevét és jellemző szavakat(sörözés stb.) lehetne figyelni, mondjuk aznap de. 8-10 órától, hogy az előző éjszakai bulik ne kerüljenek be =:)
Nem lehetne egy twitter like app erre?
Elég sok magyar fejlesztő van appstore ban, elég sok nyílt forrású twitter klón van. Kell egy domain, kell egy app (sztem lattam olyan twitterklont amiben benne volt az iphone os cucc is), szerver szintén lenne. Plurk -hoz hasonloan legordulo menu, helyek listajat egyszer kellene felvenni.
Azért nincs mindenkinek iPhone-ja…
de ugyanugy, ahogy a plurkot is elered mobilrol, ezt is el lehet… söööt, ha nagyon gyik akarok lenni egy sms gw sem nagy cucc
ezt nézzétek meg, sztem ez kell. van iphone, web és mindenfajta felülete.
https://tribalatmosphere.com/
csy: Twitteren már úgy is mindenki fent van, és amúgy is beírja mindenki, hogy éppen hol van és mit csinál. Ezeket a csiripeket kellene valahogy egy platformba belekötni. Nem kell ide külön szolgáltatás még.
“a Moszkván vártuk a bulicímeket minden szombat este. itt gyűlt össze mindenki a környékről aki kicsit is jófejnek gondolta magát.”
Csak nekem túl erőltetett ez az ötlet?Ráadásul amennyire zárt közösség a magyar twitterezők, egy körsms is kb ugyanahoz a max 20-30 emberhez jut el.
Gabesas, annyira nem is zárt.
Inkább úgy mondanám, hogy több zárt közösség is működik párhuzamosan, Turulcsiripen nem látod feltétlenül az összeset, de erről Benedek tudna mesélni.
Épp az lenne a lényeg, hogy a meglévő közösségeket erősítsük, és az újak jobban eligazodjanak.
@zerking: utópia
:) Jó kezdeményezésnek tartom!
…majd valamilyen formában hozzátok a Tcsirip/Twitter közösség tudtára, hogy akkor mit is illene használni!