“5kor elvitte tygger77, majd betwittelte pictigjis, hogy ő az. A merci újra fent, pictigjis törölve, vera meg hevesen bocsánatot kér.” - írja Gikszer.
Nagyon úgy tűnik, hogy a “Megcsal a férjem” kampányát a Vatera csúnyán elszúrta.
… nem más mint az alábbi levél, amit tegnap kaptam:
Mindig is érdekelt, hogy a márketinguruk gyakorlatilag mikre is tanítják a követőiket, mik szerepelhetnek azokban a híres és méregdrága infótermékekben. De ennek most vége, mostmár mindent tudok! Leleplező poszt!
A következő reklámra lettem figyelmes:
Ez most így teljesen új stílusirányzatot teremtett a ppc hirdetések között, figyeljük meg azokat a vad indulatokat, amelyeket ez a három sor közvetít [...]
Adott egy konferencia myPhone néven. Ezen a konferencián bemutatnak egy csomó újdonságot. Többek között egy alkalmazást iPhonera, amelyel ha lefotózol egy tányérnyi sülthúst, körettel -vagy bármilyen ételt- akkor megmondja mit eszel és körülbelül mennyi kalória van benne.
Nem nagy bumm, kicsit idétlen ötlet, lépjünk tovább.
Ami már nagyot szólt, elég sok helyen írtak róla, hogy bemutatták egy [...]
Nos, a Zerkingblog bezsebelte első díjazását, persze gyakorlatilag arról van szó, hogy egy randomgép minket dobott ki első helyen, melynek jutalma egy iPod Nano lett.
Rendszeres olvasóink (az a huszonvalahány fő) láthatták ezt a posztot a blogon. Egy felhívásra a GDFet kellett reklámozni, cserébe nyerhettünk ezt azt. Szeptember közepén tudtam meg hogy ötven blog közül mi [...]
Ăšgy néz ki a Raiffeisen kreatívjainál valaki fizetéscsökkentéssel lett megfenyegetve fizetésemelést kapott, mert egy egész ötletes webfelületet kihasználó reklámmal álltak elő.
Emlékszünk még, hogy az index.hu-n a cikkek alján a nyomtatás gomb fölé húzva a kurzort Hewlett-Packard reklámot láttunk? Vagy, hogy még a mai napig az indavideón a playerablakban egy CETEBE kapszula jelzi hogy hol tart [...]
A válasz igen, és a módszer több mint egyszerű.
Flashben lehetőségünk van vágólapra másolni elvileg bármit, főleg weblapszövegek kimásolásánál használjuk ezt a lehetőséget, mert az Internet Explorerrel ellentétben a mezei javascriptes copypaste nem szuperál Fireox alatt.
Több híroldal beszámolt róla a napokban, hogy egy Firefox hiba lehetővé teszi, hogy olyan fertőzést szedjünk össze, amellyel bármit is másolunk [...]
Ott rontottam el, hogy sikerült eladni 29-et nagy nehezen, egy hónap alatt. Hogy miből? Egy tízezer forintos, itthon még teljesen ismeretlen termékből.
Ugyanis ránk van bízva egy weboldal teljes felügyelete, azzal a jogos elvásárással, hogy a lehető legtöbb eladást generáljuk.
Link direkt nincs, mert a megrendelő a világ legnormálisabb ügyfele, és nem ellene szól a poszt.
Nekiláttunk hát; [...]
Ha Te is a közé a peches 20% közé tartozol, akit nem vettek fel idén fősulira vagy egyetemre, itt a nagyszerű lehetőség a pótjelentkezésre: A Gábor Dénes Főiskola pótjelentkezést hirdet, úgyhogy tessék beadni azokat a bizonyos papírokat és beülni idén szeptemberben is az iskolapadba!
Egyébként a GDF-en lehetőség van mérnök infósnak is továbbtanulni, amely szakma a [...]
Már régen megtanultunk együtt élni a bannerekkel, köszönhetően pl. az AdSensenek, mert a Google már majdnem minden online tartalomszolgáltatónak lehetőséget nyújt ily módon bevételt szerezni. Megvannak a módszerek a védekezésre, valaki reflexből telepít egy Adblockot, és sokaknál már mesteri szintre fejlődött a banner vakság.
Persze hogy valós az igény a hirdetők részéről, az alternatív módszerekre, például [...]
Hoppá!
Az Etarget nyitott egy szép nagy lépéssel a hirdetők, de főleg a kampányokat komponáló és levezénylő cégek felé, és közkincsé tette; hogy szerinte mennyi az annyi.
Konkrétan? “Várható kampányköltségek becslése” cím alatt egy eltalált méretű táblázatban nézelődhetünk a szektorok és azok tevékenysége között; kiválasztva a leginkább ránk illő megnevezést, és cserébe megtekinthetünk két összeget, x Forinttól [...]
Keveset hallani az Etargetről megjelenítői szemszögből, ezért gondoltam összefoglalom az eddigi tapasztalataimat.
Először is, szeretnék baráti vállveregetésben részesíteni mindenkit, aki regisztrációs szándékkal érkezett az Etargethez (mint megjelenítő) és az első 2 percben sikeresen megtalálta az ide vonatkozó részt. Gratuláció nekik, nekem nem sikerült. Lehet az én agyam jár máshogy, de szerintem teljesen valószínűtlen úton lehet eljutni [...]